2012.09.17. 00:33
Börtön az agynak....
Még két nap.... két nap és megyek haza... Haza? Mit is jelent ez a szó? Hát nekem már nem Magyarországot. Várom is meg nem is... Nagyon várom már, hogy végre a szeretteimmel lehessek egy keveset, de nagyon félek is tőle. Félek a sok emléktől ami otthon vár rám. Pedig már semmi nem az ami volt... Már nincs meg a lakásom, nincs meg a feleségem... Az egykor legjobbnak hitt barátom elvette őt, az álmaimmal együtt... És otthon ez vár rám... Hogy lássam más éli meg az életemet... Hát ez nem hiányzik nekem... A másik barátomnak hullámsírjához viszont ki kell mennem... istenem, ez a tragikus április egyszerre ezt a három embert vette el tőlem... És most "otthon" egyik sem fog várni. Valahogy úgy vagyok vele, amíg az ember nem látja realizálódni a valóságot, képes magának is hazudva egy álomvilágot felépíteni... Egy álomvilágot ami segít elviselni a valóságot... De ez az utolsó "mentsvár" is hamarosan le fog dőlni... Talán ettől félek.
De szembe kell néznem magammal és a tényekkel. Ez eltart egy darabig. Igazából ezek az ambivalens érzések azok amelyek idáig meggátoltak abban, hogy élesítsem a már megírt posztjaimat... Kb ötször futottam neki, hogy leírjam mi is történik velem de valahogy a végén újra átolvasva a történetet mindig töröltem... Leírtam, megéltem de nem tudtam azonosulni még a saját gondolataimmal sem... Na ez a durva nem?
De akkor mi is történt velem valójában. Hát felfordult az életem. Elköltözésem óta többször is új irányt, célt kellett találnom. Vannak mellettem állandó barátok, és olyanok is akikről nem is gondoltam hogy mellettem lesznek mikor szükségem van rájuk. De lám ők itt vannak. Kevesen de vannak. Így fél év elteltével azért kezdem már igencsak otthonosan érezni magamat itt... Kezd kialakulni a kapcsolat rendszerem ami ugye jót jelent, viszont magában hordozza azt a terhet is, hogy egyre több ember kér tőlem szívességet. Ezidáig még senkinek nem mondtam nemet ha időm, energiám és lehetőségeim engedték hogy segítsek. Talán a legutolsó volt a legbrutálisabb. Két volt alkalmazott megkért hogy segítsek nekik. Fuvar kellett Birmingham közelébe. Osztottam, szoroztam és igazából nem találtam olyan indokot amiért ne segítenék. Időm pont engedte, a költségeimet fedezték, akkor meg hajrá. El sem tudtam képzelni hogy mekkora élményben lesz részem. Szóval egy vasárnap délután, munka után bepakoltam a két csajt, illetve két barátomat a kocsiba és nekivágtunk a közel 3 órás útnak. Az odaút viszonylag eseménytelen volt. A csajok búcsúzkodtak egymástól, és még utoljára megbeszélték az "élet nagy dolgait"... nekem kívülállónak sokszor maga a beszélgetés is nevetségesnek tűnt, de betudtam annak hogy egyszerűek... Az hogy mennyire, az csak a visszafelé úton derült ki. Miután "könnyes" búcsút vettünk a csajtól, elindultunk hazafelé. Most már mi férfiak irányítottuk a beszélgetés fonalát. Épp egy katonai bázis mellett haladtunk el mikor a szöszke "agyából" kipattant a nagy kérdés: "Voltatok katonák?" Hát erre a kérdésre adtam egy olyan választ amin még én is meglepődtem... mármint azon hogy elhitte... Elmondtam neki, hogy a Csehszlovák lovas haditengerészetnél szolgáltam.. És ELHITTE!!!! Sem térben sem időben nem tudta elhelyezni Csehszlovákiát. Fogalma sem volt hogy nincs tengerpartja és hogy "lovas haditengerészet" az teljesen értelmetlen. Csak ette a mesét...Na és itt indult el a műsor... Elmeséltem neki, hogy milyen kalandjaim voltak.... Azokban a nehéz időkben bizony sokszor ŐZIKELÁBNYOMBÓL kellett innunk a vizet és a legfőbb eledelünk a NYÚL ZÚZA PÖRKÖLT volt. Erre ő elkezdett fujjogni hogy azt márpedig ő mennyire nem szereti... De vajon hol talált olyan nyulat aminek zúzája van??? Mindegy is innentől nem volt megállás... Meséltem neki hogy dolgoztam a tengerészetnél a MEDÚZA CSONTOZÓBAN is. Szörnyülködve hallgatta a történetet... Azt hittem ezt nem lehet már fokozni, mikor Csabi - aki mellesleg 21 éves - bedobta hogy bizony mi még 1972 ben Vietnámban is együtt szolgáltunk. Nah ennél a pontnál már szó szerint haraptam a kormányt... És a nő csak visszakérdezett hogy milyen volt... ezt ha nekem mesélik nem hiszem el... Ilyen létezik? Ennyire kevés neuronnal és szinapszis kapcsolattal hogyan maradt ez a nő életben??? Vagy itt van az első bizonyíték hogy van élet az agyhalál után? De ha már feldobta a labdát nem hagyhattam szó nélkül... Szépen elmeséltem a küzdelmünket a vietkonggal, és hogy a szélsőséges időjárás miatt a ZÖLD KUKORICÁBÓL SOKSZOR A DERÉKIG ÉRŐ HÓBA kellett gázolni... De ez sem keltette benne a gyanú legkisebb árnyékát sem hogy itt most ő pont a szopott fasznak azon a felén van ahová nem születni kell... ezután az előadás után már komolyan mondom akár ingyen is elvittem volna őket... Mások ezért az élményért kisebb vagyont fizetnek. Komplett humorest volt...
Remélem a hazautam is hasonlóan jókedvben telik majd... kicsit még félek... hamarosan Magyarországról jelentkezem... bye bye Uk. 2 hét múlva újra jövök!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
anya-mami 2012.09.17. 17:19:48
Kisfiam,fel a fejjel akik szeretünk mind nagyon várunk haza,erőt adunk veled vagyunk,ha kell segítünk amiben csak lehet!Szeretlek <3
johnibyg 2012.09.18. 20:52:05
micsoda? 2012.09.23. 15:13:47
Vagyok annyira udvarias, hogy első "mondásra" csak nagy szemeket meresztek, és igenlek. Azért a folytatásnál már csak felébredek, és visszakérdezek.
Minden jót itthon!!!
anya-mami 2012.09.29. 17:32:31
Tudom visszaértél szerencsésen...örülök,de egyben kicsit szomorú is vagyok,hiszen újból nagyon messze tudlak magamtól!De a tudat,hogy karácsonykor találkozunk erőt ad ahhoz,hogy a hiányodat könnyebben viseljem!
Várom nagyon,hogy újabb-és újabb bejegyzéseket írj,hogy olvassam mi történik veled!Szeretlek!Sok puszi :) :)
johnibyg 2012.10.12. 14:36:47
Mi van veled? Lesz új poszt?
anya-mami 2012.10.20. 10:02:54
Várom,hogy írj,aránylag türelmesen,de azért jó volna már hírt kapni felőled!...És látod nem csak nekem hiányzanak az írásaid...:)Írj Édes kisfiam,ha örömöd van oszd meg,hogy más is örülhessen Veled,ha meg bánatod ....azt ki kell írni magadból utána sokkal könnyebb feldolgozni...hidd el tapasztalatból tudom!Szeretlek,és én mindig minden körülmények között melletted állok!
johnibyg 2012.11.11. 21:10:27
vwpolo · http://edrink.blog.hu 2012.11.12. 23:43:00
IQ_nuku 2012.11.12. 23:43:02
Jó lenne olvasni a történéseket!