Este melóban nézegettem a naptárat és rá kellett döbbennem, hogy lassan egy éve "emigráltam". Hihetetlen. Akkor összegezzük az elmúlt időszakot....

Előszóként annyit elmondanék mindenkinek aki esetleg otthon van és böngészi az internetet, biztatást keresve a kiköltözéshez és újrakezdéshez:

NE TEDD!!!!! Komolyan!

Ha van a zsebedben kb 2000 Font (nem forint ANGOL FONT), van jelentős ismeretséged akikre valóban számítani lehet ha szarba kerülsz (mert fogsz, lakás, meló), emellett van egy legalább középfokú angolod akkor megpróbálhatod. Sajnos itt is túltelített a piac. Rengeteg a bevándorló és sajnos magyarként nem sok esélyünk van. A lengyelek már felrágták magukat a vezetőségig és a sajátjaikat tolják fel a többit tapossák le...

Persze pontosan tisztában vagyok vele, hogy azok akiknek ez a jó tanács szól ignoráják majd ezt. Ez olyan mint pl az autóvásárlás. Hiába mondják ezren hogy szar, olvasol  róla ezer negatív kritikát, neked akkor is tetszik.. Az ember ilyenkor hajlamos addig túrni a netet amíg nem talál valahol egy eldugott fórumban egy kis bejegyzést ami őt igazolja, amibe kapaszkodhat, amit lobogtatva mindenkinek igazolni akarja a választását... Persze a gyakorlatban senkinek nem érdekes a véleménye, csak a sajátja. Pont mint a fing... az ember tartja ameddig csak tudja.

De nézzük mi történt velem ezen a fincsi kis sznob "angol hullámvasúton".  Jó hullámvasúthoz illően voltam lent, és még lejjebb... Felfelé csak a repülő vitt amikor felszállt a BUD 2 terminálról, majd rövid út után megkezdtem Manchesterben a süllyedésem. Egy év alatt elvesztettem a feleségem, minden otthoni vagyonom, 2 barátot, visszaszereztem a feleségem, és érdekszférámba vontam pár angol rendszámos kocsit. Az első házból ahol sokszor 9 en laktunk (3 an egy kis szobában), eljutottam odáig hogy egy angol környéken saját házat bérlünk. Lett ismeretségem, némi egzisztenciám. Most már nem mennék haza. de ne szaladjunk ennyire előre...

Hol is tartottam?

Megérkeztem a vágyak, remények földjére!!! Én az "angoligázó" faszagyerek. Ide nekem az oroszlánt is. Meg is kaptam... Puff... 1 hónapig csak a seggemen ültem és nem volt melóm. Pedig a tutira jöttem ki. Jah kérem az Angol malmok lassabban őrölnek. Majd meglett az első állásom. Tesco-ban a szlovák Rapier ügynökségnél lehettem picker. Azaz árúösszekészítő. Édes istenem, hogy örültem neki??? Azt hittem itt a tuti. Persze akkor még nem gondoltam bele ha annyira tuti akkor miért nem akar egyetlen angol sem itt dolgozni és miért cserélődik le a komplett csapat 4 havonta??? Mert egy szar, fos, nehéz meló. Valójában egy kényszermegoldás, de én akkor ezt nem tudtam és örültem neki mint hülye gyerek a skorbutnak. Persze rövid idő után és 15 kg al könnyebben rájöttem, hogy ezt nem nekem találták ki. Ismét ismerősi összeköttetéseken keresztül sikerült elmennem egy GYÁRBA SUPERVISORNAK!

Édes istenem, hogy örültem neki... enyém a világ, könnyű a meló és a bab is hús!!! Persze itt is csak 3 napig tartott a csoda... Maga a meló jó volt csak geci unalmas. Valahogy egy idő után többnek éreztem magam mint, hogy a sor elején állva kenyereket adogassak egy gépbe, és cseszegessem az embereket. Akkor váltsunk... mindegy mit, bármit... csak el innen. Változás kell... Ekkor jött nagy hirtelenjében 2 hónap leforgása alatt a Boot's raktár, Amethyst raktár, és egy tablettagyár, avagy a szar, a szarabb és a remény... Persze milyen a remény manapság? NEM TART SOKÁIG! Hát a "tablettás" is 2 nap volt... Azután jött a jelenlegi állásom... Manager a TESCO ban. 

Édes istenem, hogy örülök neki.... :D

Szerintem végigéltem mindent amit az összes emigráns mesél... Volt benne magánéleti, munkahelyi és szerelmi válság is. Hihetetlen de közelebb kerültem lelkileg a családomhoz mint amikor egy karnyújtásnyira laktam tőlük. Szinte minden megváltozott az egy év alatt, kivéve az, hogy még mindig csak egy bevándorló vagyok. Ezen nagyon nehéz változtatni. Talán a mostani állásom egy picit bizonyítja az igazamat... nem sok embert ismerek aki hasonló munkakörbe került volna magyarként... 

De úgy látom az én példám nem általános... Sokkal sokkal több embert ismerek aki kijött majd rövid idő után utolsó pénzéből hazament.... Van aki nem bírta a családja nélkül, mások nem voltak eléggé képzettek / motiváltak a megfelelő munkához... így vagy úgy de csak igen kevés ember maradt meg itt... Más világ, más színvonal, de itt sincs kolbászból a kerítés. Nem osztogatnak segélyt a szerencsétlen bevándorlónak. Először kisbarátom tegyél le valamit az asztalra majd utána kinyithatod a szádat. Na a legtöbben itt elakadnak...

Első napra készülök a tablettagyárban... Iszonyat szerencsénk volt Szupival, hogy délelőtt bementünk és délután már kezdhetünk is. A főnök megkért minket hogy 13.15 kor találkozzunk a Shell kútnál, majd onnan őt követve menjünk be. Egyrészt megmutatja hogyan jutunk el a melóig, másrészt elintézi nekünk a belépéshez szükséges dokumentumokat. Hurrá.

12.35. 

Az út kb 5 perc de már nem tudok a seggemen megülni. Telefon Szupinak: indulhatunk? Persze. Ok akkor inkább ott várjunk egy kicsit. Rombolok az úton ezerrel, már csak egy körforgalom van és ott vagyunk. Megáll előttem a sor... elveszem a gázról a lábam - alig hallhatóan még egy káromkodás is kicsúszik a számon - majd elkezdek fékezni... De hopp a pedál beesik és fék nélkül közeledünk a sor felé... Az iménti káromkodás durvább verziója immáron leplezetlenül hagyja el a számat. Egy két tonnás ágyúgolyóban ülünk... Agyam vészüzemre kapcsol.... A kocsim automata váltós, sajnos a motorfék nem nagyon játszik de azért átrakom "D" ből "L" be ami a fix lassú haladás fokozata, Ezzel együtt betépem a kéziféket is. A motor felbőg és némi lassulásba kezdünk, eközben elkezdem pumpálni a féket. De mint a veszett... Hál istennek minden egyes pumpálásnál egy egy pillanatra   lassulás jelentkezik. Eközben már keresem a menekülő utat. A járda tele van emberekkel, nem maradt más csak a körforgalom bejáratánál a járdasziget. Szerencsére a forgalom megindult a sávomban és lett plusz 2-3 autónyi helyem. Megálltunk... Ohhh 

Gyorsan felhívom a főnököt, elmondom neki mi a történés. Nem baj tegyük valahol le az autót és bevisz ő minket, visszafele meg lesz taxi. Ez így is történt.

Másnap elviszem a "mesterhez" a gépet, elmondom neki, hogy olyan hosszú a fékutam hogy útlevelet kell vinnem mert mire megáll már a Franciáknál vagyok.  Semmi gond. Hagyjam ott és mire megjövök este melóból már vihetem is. És nem hazudott...  200 ropogós angol fonttal lettem kevesebb de most olyan mintha horgony lenne az autón. Hogy képes egy ekkora dög ilyen lassulásra? Mindegy is. Gyors elugrunk tankolni. Beállok a kútra és újra anyázok. Nem műszaki probléma hanem megint egy génhibás, teazabáló, pudingfejű albínó úgy állt be hogy alig férek el. Sebaj, kiszállok és a lehető legmorcosabb tekintetemmel illetem az emberünket. Ez meg csak vigyorog és jópofizik. Megdicséri a kocsimat:

- Szép kocsi.
- Köszi, csak elég nagy. Most is alig fértem be.
- Nem kell egy másik ugyanilyen?
- Nocsak jóbarát... Mesélj mid van?
- pont ugyan ilyen csak hengerfejes lett.

Szó szót követett majd úgy döntöttem hogy megnézem még az este. Az állapota hibátlan, kívülről,  belülről. Amennyire látom szerkezetileg is egyben van. Mondom Simonnak hogy érdekel a kocsi, az ár is megfelelő (kb egy mosógépnek az ára) de holnap szeretném nappali fényben is megnézni. Ok semmi gond. Reggel mielőtt elmegy melóba, kinyitja nekem, a kulcsot meg a papírokat a kesztyűtartóban hagyja. 
Ez hihetetlen B+!!! Délelőtt elmentünk és valóban úgy volt. A kocsi nyitva, minden a helyén. A egy olyan JVC rádió volt benne ami a kialkudott ár kétszeresét éri. Körbenézem, beleülök, aláfekszem. Mindenhol rend és pedantéria. Felhívom, hogy kell és mikor adjam át a pénzt. Majd csörög. Délután 5 kor megköttetett az üzlet és a gép lábon ment hazáig. Igaz az elején olyan füstje volt, mint egy gőzmozdonynak de tette a dolgát. Csendesen ment, nem zörög, nyöszörög benne semmi, futómű kiváló. És még így hengerfejesen is erősebbnek hat mint az enyém... Igaz 300 köbcentivel nagyobb és nem automatás de akkor is nagyon meggyőző. 

Otthon kellemes érzés fogott el mikor a két teljesen egyforma Pajerora pillantottam. Ekkor jutott eszembe, hogy volt egy nem fogadott hívásom valami vezetékes telefonról. Bemegyek a lakásba, leellenőrzöm a számot az interneten. Tesco... Hmm... Gyors e-mail ellenőrzés. IGEEEN! Felvettek Superviser nek! Hétfőn kezdek. Nah ez már kezd alakulni. Végre egy meló ahol elhagyhatom a melós ruhát, sőt az ing is szinte "kötelező"... 

Istenem csak legyen az egész évem ilyen mint ahogyan indult....

Az év vége elég keményre sikeredett nekem. 

A legutóbbi vakációmkor megfogadtam, hogy egy hosszabb ideig biztos nem jövök újra Magyarországra. Úgy is búcsúztam el a családtagoktól, hogy sajnos most egy jó darabig nem találkozunk.Ennek ellenére most újra itt vagyok. Hogy milyen érzés? Vegyes. Mivel 2 hónapja voltam utoljára itt most nem hat rám olyan erővel a finom étel és a sok "hazai" íz mint mikor hosszú idő után először jöttem. Talán az is belejátszik a dologba, hogy ezúttal nem egyedül jöttem. Velem van a feleségem is.

De ha már itt vagyok kicsit elkezdem a közel 30 év alatt megszerzett kapcsolati tőkémet a kinti boldogulásomra hasznosítani. Amióta kint vagyok azon jár az agyam, hogy saját vállalkozást nyissak. És ha minden igaz - talán el sem kiabálom - akkor most lett egy ötletem és a pénteki üzleti tárgyalásom eredményeként már lehetőségem is a továbblépéshez és ahhoz, hogy megvalósítsam álmaimat. Lehet, hogy most sokan nagyképűnek vagy nagyravágyónak tarthatnak de valahogy nem elégszem meg a jelenlegi munkámmal, életkörülményeimmel. Szeretném végre levenni az acélbetétes cipőt, elhagyni a munkásruhát és végre újra öltöny-nyakkendő kombinációban inni a reggeli kávémat. Az első lépést már meg is tettem... Elmentem ma édesanyámhoz és több órán keresztül az itthagyott ruháimat válogattam... Az eredeti terv pár pulcsi volt de a végén azt vettem észre, hogy a halom ruha szinte csak öltöny, ing, nyakkendő, és zakó. Azért sikerült kb 2 szem pólót és pulcsit is kiválogatni. Sajnos nem csak a szín és a stílus volt meghatározó de a méret is. Mikor elhagytam az országot nádszál voltam. Na jó... nádszál csak kötegelve... 114 kg. Az a 182 cm es magasságomhoz mérve azért jelentős túlsúlyt jelent. Most több mint 20 kg al vagyok könnyebb... Szóval kevés vagyok a ruhákba mint Geronazzo Máriának egy labello. 

Érdekes itthon az élet. Elszoktam attól, hogy fáradtak, és bunkók a pénztárosok a Tescoban, hogy általában feszültek és idegesek az emberek. illetve elszoktam az itthoni vezetéstől. Még sokszor ösztönösen a másik oldalra megyek az úton. A sok hülye meg jön velem szembe... 

2 héttel később...

De hál' istennek már itthon vagyok. Igaz akkor ezt még nem tudtam de az utolsó hetek nem sok jót tartogattak nekem. Feleségemet nem hívták dolgozni a szendvicsesbe. Valószínűleg berágtak azért mert én otthagytam a céget. Ezután kiderült hogy december 28 az utolsó munkanapom a munkahelyemen, de addig is alig egy-két napot tudok menni dolgozni. Hát ez fasza. Aktív munkakeresésbe kezdtünk... De hamarabb találok egy becsületes magyar politikust mint, karácsony környékén itt munkát. Szóval reménytelenül fordultunk át az újévre.

Január 2.

Bementünk a városba. MUNKÁT AKAROK! 4 en voltunk hátha pont kell egy nagyon fasza magyar csapat valahova, minimálisnak mondható angoltudással a többieknél. És igen SZERENCSÉNK LETT! Kitti talált munkát a helyi sörgyárban. Fasza. Csupán csak az a gond, hogy még a sör szagát sem bírja. Nem baj, akkor lehet válogatni ha legalább kettő van. Most csak ez volt, tehát elfogadva... négyből egy.

A regisztrációkor Szupi barátom elfelejtette bevinni az adószámát. Ej ej ej...Mindegy majd ha lesz valami konkrét akkor bedobjuk. Másnap ismét bementünk. Végigjártuk az összes munkaközvetítőt, de csak ígéreteket kaptunk. Mindegy majd csak lesz valami. Azért még bedobjuk azt az adószámot a tegnapi helyre. Felmentünk, elmeséltem, hogy mi a történés mikor a faszinak felcsillant a szeme. Behívott egy interjúra. Álom fizetés, ultrakönnyű meló, és ingyenes bejárás.... Ilyen nincs!!! Nem lehet igaz... De délután már kezdtünk. És igaz!!! Csak így tovább 2013!

Az egyik szemem sír  a másik nevet... Vasárnap van. Szép napos idő odakint, kb 0 fokos hőmérséklet. A levegő meg sem mozdul. Kinézek az ablakon és látom hogy a megbarnult, falevelek mozdulatlanok. A fű még most is zöld de mintha valaki egy vékony fehér fátyollal takarta volna le. Ez a valaki a fagyos éjszaka volt. 

Feleségem reggel 6 kor elment dolgozni. Én majd' egy órával később indulok. DE NEM MELÓBA. Szabadnapos vagyok. Úgy döntöttem, hogy megnézem a híres Measham carboot ot (lényegében bolhapiac). Hál istennek még társaságom is volt Edina és Szupi személlyében. Hideg időben már egy nagy csarnokban van az amúgy szabadtéri vásár. Így sajnos jelentősen korlátozott a férőhely de érdekes dolgokat találhat az ember. Vettem is pár apróságot. Kb 1 óra alatt végeztünk a piacra mikor egy kellemes kávé-cigi közben azon tanakodtunk hogyan tovább. Ekkor jutott eszébe Szupinak hogy a közeli Donington versenypálya ilyenkor szintén piacként üzemel. Hát gyerünk. Itt már nem használt cuccok voltak. Ez leginkább az egykori lengyelpiacok modern átiratai. Új és márkás (vagyis márkajelzéssel ellátott) termékek tömkelege, a bolti árhoz képest negyed-ötödáron. Itt is eltöltöttünk egy kellemes órát, de sajnos a hideg legyőzött minket. 

Irány haza. Itthon egyedül... Mit is lehetne csinálni. Attilával nekiálltunk kitakarítani a konyhát. Szépen akkurátusan apránként. Kíváncsi leszek mi lesz ha megjönnek a csajok. lesz ám meglepetés.

A délután hátralevő része még elég bizonytalan számomra. Nem tudom mihez kellene fognom. Azért ez jellemző. Végre van egy szabadnapom, persze a feleségemnek akkor kell menni dolgozni, én meg nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel... 

Tipikus körök.10 percenként megnézem a hűtőt, facebook ot, de persze semmi változás.  Azon gondolkozom talán ki kellene takarítani a kocsit. De valahogy nincs hozzá erőm.

Majd kiderül mit tartogat az élet. 

Kedves utasaink. Burton-i életmódmagazinunk újra jelentkezik. Csatolják be öveiket máris indulunk.

Előző utazásunk valahol ott ért véget, hogy új munkahelyem lett. Erősen hasonlít a Tesco s munkára.Fogom a cuccokat és raklapra vagy kosárba rakom. Ha készen van egy megrendelés kiviszem a megfelelő kapuhoz ahol a loader-ek berakják a kamionba. Nem nehéz munka, csak fárasztó. De egyenlőre ez van. A legjobb az egészben, hogy még most sem találkoztam magyarokkal... Miért is? Mert teljesen más a hangulat, nincs áskálódás, szappanopera, pletyka stb... És nem mellesleg csak és kizárólag angolul kell kommunikálni. Úgy érzem egyre jobban megy az angol is. Mikor kijöttem Angliába, először nagy mellénnyel próbáltam beszélgetni szinte mindenkivel. Lehetett az csapos egy pub ban, vagy csak sima utcazenész én próbálkoztam. Nagyon nehéz volt. Irgalmatlan nagy különbség van az itt beszélt és az otthon tanult angol között. Szabályosan rettegtem a telefonhívásoktól. Szinte egy büdös szót nem értettem abból amit nekem mondtak. A legtöbb beszélgetésem úgy zárult, hogy megkértem őket inkább email ben beszélgessünk. Érdekes módon ott nem volt probléma. És hova jutottam el közel 8 hónap alatt? Ma már én kértem időpontot 5 embernek a Nothingami Job Center Plusba (kb. munkaügyi hivatal) és minden probléma nélkül ment. Kb 1 perc után váltott az agyam és nem tudok rá jobb szót, de angolul kezdtem el gondolkozni. Valahogy úgy kell elképzelni, hogy nem fordítgatom magamban a mondatokat csak hallom és válaszolok. 

De hogy mennyire elfoglalt most az iroda azt jól mutatja, hogy december 19.re kaptam időpontot. Azért ez nem semmi. Mindenképp meg kell csinálni még január 1 előtt mert ha igazak a hírek akkor utána már csak úgy adnak ki NI (adó és tb) számot ha van munkája az embernek és ezt igazolni is tudja. Megszűnik az, hogy kijövök, csövezek egy kicsit és majd lesz valahogy. 

De a melón kívül is zajlik az élet. Vasárnap szabadnapom volt. Gondoltam elmegyünk egyet kirándulni a feleségemmel, úgy sem nagyon volt még a városon kívül... Hát szombat este jött a telefon hogy neki bizony mennie kell vasárnap dolgozni. Kirándulás lefújva. Reggel ő le is lépett szépen én meg gondoltam, hogy  bemegyek a városba veszek pár dolgot. Kocsiba be, ablakot le, gyújtás rá, indítózás.... nyekk-nyekkkk-nyekkkk... ennyi...2 akkumulátor van benne és mégis lemerül? Valami gáz van. Aksi töltőre fel, én meg gyalog be a városba. Igazából nem bántam, mert szép az idő és nem is kell nehezet cipelni. Kellemesen telt a séta és a városban az idő is. Kb délután 2 re haza is értem. Kedvesem utánam pár perccel. Nem volt kedve neki sem otthon ülni, ezért úgy döntöttünk ha Isten, a párt és a kocsi úgy akarja irány Derby. Szerencsés együttállása volt a csillagoknak mert sikerült. Vásároltunk, jól éreztük magunkat. Este még elmentünk a Wing Wah ba és akkorát ettünk- dehogy ettünk ZABÁLTUNK :D - hogy szinte megmozdulni sem bírtunk.

Este még gyorsan rendeltem a netről egy javítási útmutatót a kocsihoz, meg egy multimétert hogy rá tudjak mérni a töltésre. Az lesz a szép ha generátort kell cserélnem... Jelenleg abszolút hibridként üzemel a kocsim. 100 km en megeszik 14l gázolajat, fél liter motorolajat, eltűnik fél liter víz is meg kb 5 Kw elektromos energiát is elfogyaszt... Van egy olyan érzésem hogy mostanában lesz pár együtt töltött órám a kis kocsimmal... 

Sokat gondolkoztam... Mi legyen a bloggal? Folytassam? Vagy ne? Sok helyről kaptam megerősítést - köztük sok ismeretlen olvasótól is- hogy hiányoznak a történetek. 

Akkor kezdjük el... Valahol ott szakadt meg a "film" hogy elindultam Magyarországra... Nem írom hogy haza mert nem gondolom, hogy az az ország nekem még a "hazát" jelentené... 

Nagyon ambivalens érzésekkel indultam el és ez a kettős érzelem csak erősödött ott. Egyrészt nagyon nagyon jó volt látni több mint fél év után a szeretteimet, barátaimat, másrészről viszont amerre nézetem "nyomor" volt. Szűkölnek az emberek becsületes munka mellett is. Hihetetlen mennyire kontrasztos lett az ország... Van egy réteg aki még mindig jól él... nagyon jól. Van, volt és lesz is egy olyan réteg aki a létminimumon vagy az alatt él ezzel nem sokat lehet kezdeni. Viszont valaha volt egy "középréteg" is. Olyan emberek akiknek van lakásuk/házuk, autójuk, és élnek szolidan... Na ez a réteg tűnt el. Viszont minden rossz magában hordoz valami jót is. Ez esetben a jó egy változás. Hogy mire gondolok? Mivel az emberek egyre jobban ki vannak szolgáltatva az "elnyomó rezsimnek" (csúfolják őket politikusnak is), ezért egyre jobban egymásra vannak utalva. És mit eredményez az egymásra utaltság? Erősebb emberi köteléket, talán kicsit több odafigyelést. Ezt egyébként én is tapasztaltam. A barátaim önzetlenek voltak, és nem győztem eleget tenni a meghívásoknak. Szó szerint nem volt szabad percem. Találkoztam a feleségemmel is, ki a gyerekkori (volt) barátom kedvese lett... Hát nem volt egyszerű a dolog. 

Eltelt hamar az egy hét.Szinte észre sem vettem de már ismét a repülőn ültem és jöttem haza!!! Valahogy hatalmas megkönnyebbülés volt mikor leszálltunk Birminhghamben. Sokkal hidegebb volt, eset a tipikus aprószemű angol eső, de jól esett valahogy még ez is. Következő nap már ismét beindult a rendes életem. Szendvicsgyár, haza, vegetálás. 2 hétre rá egy "szép" keddi napon jött a telefon, a feleségem volt az. Közölte hogy másnap érkezik hozzám... Hogy mi van??? Most akkor Mégis? Újra? szóval...hát izé... szinte meg sem tudtam szólalni. Sokkolt a hír! 

És itt indult el egy új élet. Küzdelmes, de talán egy jobb élet. A munkahelyemen is történtek változások... Sajnos a turáni átok itt is eléri a magyarokat. Ha ketten vannak akkor már három irányba húznak. Itt is a pletyka, a másik zsebében, életében való turkálás lett a napi téma... nekem ez elég volt... Úgyhogy fogtam magam egy szép szerdai napon és elkezdetem munkát keresni. Pénteken volt az első napom. De érdekes tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Jelenleg már nem lehet egy erős alapvető angoltudás nélkül még csak bejutni sem a munkaközvetítőkhöz. Régen még volt több nyelvű regisztrációs lap, tolmács, vagy csak simán szerencse, de ma már aki nem tud kerek egész mondatban kommunikálni, az a bejáratnál kiesik. 

Hát én egyenlőre bent vagyok. Csak remélni tudom hogy nem csak karácsonyig szól ez az egész. 

Még két nap.... két nap és megyek haza... Haza? Mit is jelent ez a szó? Hát nekem már nem Magyarországot. Várom is meg nem is... Nagyon várom már, hogy végre a szeretteimmel lehessek egy keveset, de nagyon félek is tőle. Félek a sok emléktől ami otthon vár rám. Pedig már semmi nem az ami volt... Már nincs meg a lakásom, nincs meg a feleségem... Az egykor legjobbnak hitt barátom elvette őt, az álmaimmal együtt... És otthon ez vár rám... Hogy lássam más éli meg az életemet... Hát ez nem hiányzik nekem... A másik barátomnak hullámsírjához viszont ki kell mennem... istenem, ez a tragikus április egyszerre ezt a három embert vette el tőlem... És most "otthon" egyik sem fog várni. Valahogy úgy vagyok vele, amíg az ember nem látja realizálódni a valóságot, képes magának is hazudva egy álomvilágot felépíteni... Egy álomvilágot ami segít elviselni a valóságot... De ez az utolsó "mentsvár" is hamarosan le fog dőlni... Talán ettől félek.

De szembe kell néznem magammal és a tényekkel. Ez eltart egy darabig. Igazából ezek az ambivalens érzések azok amelyek idáig meggátoltak abban, hogy  élesítsem a már megírt posztjaimat... Kb ötször futottam neki, hogy leírjam mi is történik velem de valahogy a végén újra átolvasva a történetet mindig töröltem... Leírtam, megéltem de nem tudtam azonosulni még a saját gondolataimmal sem... Na ez a durva nem?

De akkor mi is történt velem valójában. Hát felfordult az életem. Elköltözésem óta többször is új irányt, célt kellett találnom. Vannak mellettem állandó barátok, és olyanok is akikről nem is gondoltam hogy mellettem lesznek mikor szükségem van rájuk. De lám ők itt vannak. Kevesen de vannak. Így fél év elteltével azért kezdem már igencsak otthonosan érezni magamat itt... Kezd kialakulni a kapcsolat rendszerem ami ugye jót jelent, viszont magában hordozza azt a terhet is, hogy egyre több ember kér tőlem szívességet. Ezidáig még senkinek nem mondtam nemet ha időm, energiám és lehetőségeim engedték hogy segítsek. Talán a legutolsó volt a legbrutálisabb. Két volt alkalmazott megkért hogy segítsek nekik. Fuvar kellett Birmingham közelébe. Osztottam, szoroztam és  igazából nem találtam olyan indokot amiért ne segítenék. Időm pont engedte, a költségeimet fedezték, akkor meg hajrá. El sem tudtam képzelni hogy mekkora élményben lesz részem. Szóval egy vasárnap délután, munka után bepakoltam a két csajt, illetve két barátomat a kocsiba és nekivágtunk a közel 3 órás útnak. Az odaút viszonylag eseménytelen volt. A csajok búcsúzkodtak egymástól, és még utoljára megbeszélték az "élet nagy dolgait"... nekem kívülállónak sokszor maga a beszélgetés is nevetségesnek tűnt, de betudtam annak hogy egyszerűek... Az hogy mennyire, az csak a visszafelé úton derült ki. Miután "könnyes" búcsút vettünk a csajtól, elindultunk hazafelé. Most már mi férfiak irányítottuk a beszélgetés fonalát. Épp egy katonai bázis mellett haladtunk el mikor a szöszke "agyából" kipattant a nagy kérdés: "Voltatok katonák?" Hát erre a kérdésre adtam egy olyan választ amin még én is meglepődtem... mármint azon hogy elhitte... Elmondtam neki, hogy a Csehszlovák lovas haditengerészetnél szolgáltam.. És ELHITTE!!!! Sem térben sem időben nem tudta elhelyezni Csehszlovákiát. Fogalma sem volt hogy nincs tengerpartja és hogy "lovas haditengerészet" az teljesen értelmetlen. Csak ette a mesét...Na és itt indult el a műsor... Elmeséltem neki, hogy milyen kalandjaim voltak.... Azokban a nehéz időkben bizony sokszor ŐZIKELÁBNYOMBÓL kellett innunk a vizet és a legfőbb eledelünk a NYÚL ZÚZA PÖRKÖLT volt. Erre ő elkezdett fujjogni hogy azt márpedig ő mennyire nem szereti... De vajon hol talált olyan nyulat aminek zúzája van??? Mindegy is innentől nem volt megállás... Meséltem neki hogy dolgoztam a tengerészetnél a MEDÚZA CSONTOZÓBAN is. Szörnyülködve hallgatta a történetet... Azt hittem ezt nem lehet már fokozni, mikor Csabi - aki mellesleg 21 éves - bedobta hogy bizony mi még 1972 ben Vietnámban is együtt szolgáltunk. Nah ennél a pontnál már szó szerint haraptam a kormányt... És a nő csak visszakérdezett hogy milyen volt... ezt ha nekem mesélik nem hiszem el... Ilyen létezik? Ennyire kevés neuronnal és szinapszis kapcsolattal hogyan maradt ez a nő életben??? Vagy itt van az első bizonyíték hogy van élet az agyhalál után? De ha már feldobta a labdát nem hagyhattam szó nélkül... Szépen elmeséltem a küzdelmünket a vietkonggal, és hogy a szélsőséges időjárás miatt a ZÖLD KUKORICÁBÓL SOKSZOR A DERÉKIG ÉRŐ HÓBA kellett gázolni... De ez sem keltette benne a gyanú legkisebb árnyékát sem hogy itt most ő pont a szopott fasznak azon a felén van ahová nem születni kell... ezután az előadás után már komolyan mondom akár ingyen is elvittem volna őket...  Mások ezért az élményért kisebb vagyont fizetnek. Komplett humorest volt... 

Remélem a hazautam is hasonlóan jókedvben telik majd... kicsit még félek... hamarosan Magyarországról jelentkezem... bye bye Uk. 2 hét múlva újra jövök!!!

Mostanában kezdem magam úgy érezni mint aki egy filmet néz... Sokszor keresem a választ, ezek a dolgok vajon tényleg velem történnek? Pillanatképek... ezek maradnak meg a napokból. Reggel felkelni, dolgozni, hazajövök és alvás, majd másnap ugyanígy folytatódik tovább... Persze azért vannak változatos momentumok. Már hatan vagyunk a házban. Két lány is csatlakozott hozzánk rövid időre.

Alexnak barátnője Betti kijött egy rövid látogatásra. Egy valóban csendes, visszafogott leányzó. Azt hiszem nem hazudok ha azt mondom, hogy a két hét alatt nem beszéltem vele 10 mondatnál többet. Sokszor ő is lent van a nappaliban, vagy filmet néz velünk, de szinte észrevétlenül tesz mindent. Azt megtudtam róla, hogy neki is hobbija a fotózás, de még ez a közös téma sem segített hozzá egy beszélgetéshez... 

A másik csaj - Tündi - története sokkal kacifántosabb. Első találkozásom vele kb 1 hónapja volt mikor Balázs megkért, hogy menjek ki érte a melóba mert nem tud hazajönni. Nem kis meglepetésben volt részem mikor egy nagy kékszemű szöszi csaj is beszállt a kocsiba... Rövid bemutatkozás, majd irány hazafelé. Róla az első percben kiderült, hogy nem egy szótlan típus. Megtudtam, hogy egy közös ismerősnél lakik, és a Tesco az első munkahelye. Hazafelé végig az járt az eszemben, hogy érdekes a csaj. Megálltunk a házuk előtt egy cigire, és beszélgettünk. Felajánlottam neki, hogy ha legközelebb is "bentragad" melóba nyugodtan szóljon hazahozom, csak cseréljünk telefonszámot mert idegeneknek nem szoktam felvenni. Az erre kapott válasz kicsit kizökkentett a lelki nyugalmamból. Olyan indokkal utasította el, hogy én veszélyesnek tűnök így inkább nem él a lehetőséggel. Hogy mi van??? Igaz nem voltam megborotválkozva, napszemüveg és csukja is volt rajtam de ez egy kicsit így erős... El kezdett érdekelni a dolog. Hazaérve kinyomoztam a Facebook oldalát majd ráírtam mégis hogy értette ezt... Természetesen érdemi válasz nem érkezett a kérdésemre, cserében volt kapcsolódási pont. Pár beszélgetéssel később a segítségemet kérte néhány dologban. Így kezdődött a barátság. Kiderült róla, hogy szinte senkit és semmit nem nem ismer a városban... Párszor eljött velünk (Balázs, Attila, én) és valahogy kellemes baráti viszony alakult ki. Ha jól gondolom nála Balázs iránt kicsit több is mint baráti :D ...

Péntekre bulit terveztünk. Ő felajánlotta hogy süt süteményt és összedob valami kaját ha bevásárlunk. Több sem kellett nekünk... Épp a tesco előtt álltunk mikor a főbérlője hívta, és valami banális okkal lebaszta... Hazament majd közölte hogy mennie kell az albérletből... Hát ő így került hozzánk, igaz csak pár napra mert Bettivel együtt szerdán utazik haza. Addig is a nappaliban kanapénehezéket játszik, de emellett főz, mos, takarít... :D A repülőhöz én viszem ki őket. Kicsit sajnálom, hogy mennek mert üde színfoltjai voltak a lakásnak... 

Apropó repülés.. MEGVETTEM A REPJEGYEM. Szeptember 19 én reggel 7.50 kor indulok haza és 1 hetet otthon leszek. Nagyon várom már hogy lással a családom de valahogy mégis furcsa de méginkább nyomasztó érzés van rajtam... Félek hogy sebek szakadnak majd fel... Szóval kedves barátaim, akik otthon maradtatok, most rajtatok a sor hogy eltereljétek a gondolataimat... 

Egy hete valahol ott hagytam abba hogy, felmentünk aludni a szobába és a leghangosabb horkolásommal üdvözöltem a kevésbé fehér népet....

Másnap reggel azért óvatosságból mi keltünk fel leghamarabb... Biztos ami nem bizonytalan... Megreggeliztünk gyorsan majd elindultunk az Éden Project felé.  Erről annyit kell tudni, hogy  az angolok megpróbáltak egy olyan környezetet létrehozni mint amilyen a Mars felszínén lehet. Feláldoztak egy régi kőbányát, majd építettek oda két légmentesen zárható objektumot. Az egyikben esőerdőt szimuláltak a másikban mediterrán éghajlatot. A projekt pont a levegőcsere és a hamar elharapódzó fertőzések miatt kudarcba fulladt, de mivel Font milliókat öltek bele kellett valamit kezdeni a dologgal. Így lett belőle turista látványosság... 

Kb 1 óra úttal oda is értünk. Kint első és 14 fok... Az előző nap ronggyá ázott kabátom nem sokat melegít de azért rajtam van... A parkolókból busz visz a létesítményhez. Igazából úgy néz ki mint két kaptár, méhsejtszerű teljes egészében üvegből készült. Belépünk kezdésként  az esőerdő zónába. kb 40 fok és 100 % páratartalom fogadott... egyből nem fáztunk., sőt 10 perc után a tökömről is folyt  a víz. De érdekes volt látni Anglia közepén, hogy érik a fán a BANÁN! Érdekes volt egy teljesen más világba belépni. Miután kívülről a víz, belülről a pára és az izzadtság áztatott teljesen át, ügy döntöttünk, hogy megnézzük a mediterrán világot. Hogy is fogalmazzak...Egyes részek mintha Magyarországról szólnának. Hazudnék ha azt mondanám nem esett jól. Furcsa volt látni, hogy a kapor az angoloknak "egzotikus" növény. Továbbhaladva elérkeztünk Olaszországba... ez egy kicsit felkavart... Egyszer voltam idáig ott...  a nászutamon... 

Miután kigyönyörködtük magunkat az ismerős tájban elindultunk a tengerpartra. A térképen két pontot tűztünk ki. Az egyik Anglia legdélibb pontja "Lizard point" a másik csak a neve miatt érdekes "Land's End" azaz föld/világ vége.

Sajnos az időjárás nem volt továbbra sem kegyes hozzánk de ennek ellenére felejthetetlen látvány volt. Háborgott a tenger, ember magasságú hullámok csaptak ki a partra. Nagyon nagyon kemény hétvégét zártunk. Hazafelé már fáradt volt a csapat is. Jó 600 km es út állt előttünk. " rövid pihenővel megoldottuk és hajnali 3 ra hazaértünk. Jól esett felmenni a szobába, és visszagondolni az elmúlt napok eseményeire. Valóban jól éreztem magam de valahogyan hiányérzetem volt. Az a hiányérzet ami már jó ideje rajtam ül. Nem tudtam (akkor még), hogy mi is hiányzik valóban. Igaz nekem szinte semmibe nem került a túra, őszintén megvallva nem is tudtam volna beleszállni nagyobb összeggel. 

De mi hiányzik nekem? Miért nem teljes a kép... Később rájöttem... Az elmúlt 15 évben folyamatosan volt mellettem valaki akivel meg tudtam osztani ezeket az élményeket és nem csak elmesélés szinten hanem akivel átélhettem mindent... Most nincs... És hogy őszinte legyek esélyt sem látok rá. Lehetne itt is barátnőm, nem is egy de azok valahogy nem hozzám valók. Aki meg nekem jönne be ott meg én bizonyulok kevésnek... De a lelkizésnek nem itt van a helye... A lényeg az hogy igen kellemes és majdnem teljes hétvégét zártam. Köszönöm azoknak akik ezt lehetővé tették.

Szerda este.

Melóból tartok hazafelé... a többiek aktív eszmecserét folytatnak, nekem nincs hangulatom belefolyni a dolgokba. Ülök, gondolkozom, nézem a tájat ahogy tovasuhan. Az oldalsó ablakon a sűrű vízcseppek nem engedelmeskednek a gravitációnak, oldalra szaladnak. Próbálom én is kitalálni merre kellene nekem is "szaladni". Olyan érzésem van hogy itt kell hagynom egy kicsit ezt a posványt. Nagyon kezdenek beszürkülni a napjaim. Meg akarom nézni a tengerpartot... Megvan az elhatározás! Szinte észre sem vettem mikor értünk haza, csak arra figyelek fel, hogy megállt az autó és mindenki köszön el tőlem. "Hát sziasztok, holnap találkozunk" Mekkorát tévedtem...

Csütörtökön délben keltem. Csörög a telefonom, Ismerős kérdezi mit csinálok, majd meg sem várja a választ és mondja, hogy igazából mindegy is mert 1 óra múlva itt van értem. Hova megyünk, és mit csinálunk kérdéseket nyitva hagyta, az mondja majd idejében mindent megtudok. Pénz nem kell csak az időmet intézzem el mert 2-3 napot távol leszek. Ám legyen, ha így pisztolyt tartanak a fejemhez akkor megyek. És elindultunk. A GPS még 470 km távolságot jelez a célig. Agyam elkezd dolgozni... Keleti és nyugati irányban már az óceán van ekkora távolságra... Északon Skócia határa. És Dél??? Nah ez már érdekesebb. Az Angliai térképet előkeresem memóriámból, próbálom megsaccolni hogy merre... Valahol a délnyugati szegletre teszem az érkezésünket. És Igen. Plymuth a célváros. Első esténket itt töltjük. Elvileg van foglalva szállásunk csak meg kell találni. A gps itt is segít. Kocsiban hagyom a cuccok jó részét, valamiért bizalmatlan vagyok... Angol sorházak mindenhol. Az utca látványába csak a kiadó és eladó házak táblái visznek színt. Egyenépítés van itt is mégis más. Ez már a tengerpart. Valami hiányzik az utcákról... Nincs paki, lengyel, orosz, litván forgatag... És tényleg, amerre elnézek csak angol embereket látni, pedig nem az elit negyedben vagyunk. Lassan tízéves Volvo amivel jöttünk már szánalmasan öregnek és elnyűttnek hat a sok helyi kocsi mellett. Akkor azért csak nem lehet olyan rossz a szállásunk. Egy Hostel t keresünk. Backpackers a neve. Azért ez még mindig kicsit bizarr. De megtaláljuk, és becsöngetünk. Kijön egy 50 körüli fószer, megkérdezi hogy mit akarunk. Mondjuk hogy foglalásunk van az estére.  Beinvitál de még most sem mutatja a szívélyesség legapróbb jelét sem. Egy vékony folyosón haladunk, balra egy szintén vékony lépcső e fenti szintekhez, jobbra közösségi helységek ajtajai nyílnak. Épp az fordult meg a fejemben hogy egy rendes bútort itt az életben nem hoznak be a házba, annyira nincs hely, mikor egyszer beugrik az emberünk egy kis szekrénybe... legalábbis nekem annak tűnt de mikor utána néztem akkor láttam meg hogy ez valójában az irodája... Mint egy rossz amerikai filmben. kb 1,5 négyzetméter az egész, és a berendezés kimerül egy asztalban és egy székben... no meg a körülöttük lévő papírhalmokban. Leül majd vadul fadarni kezd egy naptárral... hümmög, dünnyög értetlenkedik... Megunom a balfaszságát és odaadom a foglalásos papírokat. Megnézi, majd a neveket is átfutja de csak nincs meg..  Én itt már rosszat sejtek. Most sem találja a "szent" naptárában. Újra a papírokat tanulmányozza majd, felcsillanó tekintett felénk fordul. Elbasztuk a rendelést. Ez a foglalás 23. ra szól és odáig még hat napunk van. 

MI A FASZ VAN????

Gyors átfutom én is a papírt és tényleg... az öreg alkesznak igaza van. Na mindegy, ha már itt vagyunk megpróbál nekünk valamit intézni. Nem könnyen de sikerült kisakkozni neki hogy igaz 2 külön szobában, de valahol letehessük estélre a fejünket aludni. Körbevisz minket. Egy újabb igen csak szűk folyosó vezet a konyhához ami meglepően tágas. Elmondja hogy amit itt látunk alap dolgokat azok használata benne van az árban. Én remélem hogy a kávé, te, étolaj kombinációra gondolt, mert belépésünktől fogva nekem a szemem megragadt egy barna bőrű nőn aki épp a konyhaasztalnál "falatozott". Kb 170 cm magas lehet és van vagy 200 kg. Vajon ő ide nőtt bele a konyhába? Esélytelennek tartom hogy azon a szűk folyosón átpréselje hab testét. Az asztalon előtte mindenhol kajamaradék eklektikus "rendben". Ekkor fordul meg a fejemben hogy ez csak valami átbaszás lehet... Megint filmet forgat Emir Kusturica és lesz a Macskajajnak második része. Nem időzünk sokat elindulunk felfelé a szobák irányába. 

Ekkor már sejtettem hogy nem egy szállodai szobát kell várnom, de ami fogadott az szíven ütött engem is. Egy Közepes szobában, 4 emeletes ágy... Egyik a miénk. A szobában félhomály, és csak a hangokból hallom hogy valakik alszanak. Alakokat nem látok ez gyanús... azért nincs olyan sötét... hacsak??? és igen... itt is csak "hófehérkék laknak".. ez szép lesz... Azt hiszem a csukját nem veszem fel...  

Este még megnézünk egy helyi pub ot majd egy két sör mellett elbeszélgetünk az élet nagy dolgairól.  Hajnali 3 kor felmerészkedünk a szobába... Közepes méretű horkolás fogad... Nah majd adok én nektek. Hasrafekszem és a leghangosabban horkoló pozíciómban álomba zuhanok... Holnap nagy nap vár ránk...

Folyt köv hamarosan...

Vasárnap reggel...

5 óra... kelni kell, gyors fürdés aztán meló. Délután 4 ig úgy telik az idő mintha visszafelé menne... 2 percenként nézek az órára ez persze nem segít... sőt ha lehet inkább még lassítja. Munkában igazából ott sem vagyok csak testileg. Csak az új házon jár az eszem. Talán most vesz igazi fordulópontot az életem, lesz egy kis magánéletem, helyem s időm a saját dolgaimat minden szinten lezárni, rendbe rakni. Most nagy szükség van erre. 

Lassan, nagyon lassan de eltelt az a pár óra. Egész nap szép napos idő, még a szél sem rebben. Bezzeg mikor kijöttem munkából rögtön eleredt az eső. Ez segít a költözésben. De most úgy vagyok, hogy semmi de semmi nem nem gátolhat. A cuccaim 99 százaléka már a nappaliban vár összecsomagolva. Csak egy laptop meg néhány személyes cucc az ami a szobámban maradt. Felmegyek, lassan komótosan. Elfogyott a lendület. Nagyon akarok költözni, de mégis valami szentimentalizmus fogott most el... Körülnézek még egyszer, talán utoljára. Ismét lezárult életem egy 6 hónapos szakasza. A társas szakasz. Egy olyan helyzet amikor mindig van valaki a szobában, mikor érzed, hogy sosem vagy egyedül, 

De menni kell.. tovább, tovább tovább... Még az eső is csendesül mikor elkezdem kivinni a kocsiba a dolgaimat. Furcsa módszer szerint pakolok. Először a számomra legkedvesebb dolgokat majd így tovább személyes prioritásom szerint. Igaz hogy ez pont ellentmond minden észérvnek, Mert így alulra kerülnek a törékenyek de majd óvatos leszek. Csak hordom és hordom kifelé a hónapok óta megszerzett javaimat és egyszer csak azon veszem észre magam, hogy plafonig raktam a Pajerot. Ez egy hét személyes terepjárót telerakni nem kis dolog. Hol volt ez a sok lom ezidáig? Végeztem mindennel, már csak a fényképezőm és a laptopom van hátra. Ezek mellettem utaznak. Visszamegyek, elköszönni az ottmaradt ex lakótársaimtól elszívunk még egy cigit majd elindulok. Az utcára kiérve furcsa látvány fogad. Az utca végén rendőrautó keresztben, és mindenhol nyüzsögnek a kommandósok. Nofene? Most mi lesz? Nem gátolhatott meg idáig sem időjárás, sem egyéb körülmény most meg a rendőrök állnának utamba? Gyorsan elindulok gyalog az utca végére hogy megnézzem mi történik. Hál istennek a következő utcát zárták le és még elférek mellettük. Csak két perc az út. Odaérek, berontok a lakásba. ENYÉM A VILÁG!!!!

Amilyen gyorsan tudok felcuccolok az új szobámba. Elkezdem rendezgetni a holmimat, de meggondolom magam. Nem, nem sietem el. körülöttem rumli de én ledőlök az ágyba. Az ajtót becsukom .és a plafont nézem. Élvezem a csendet. Szinte forog velem a szoba. Végre...

Nem tudom meddig lehettem így de arra eszméltem hogy a srácok egy-egy doboz sör társaságában ünnepelnek. Hát nekem is muszáj lesz csatlakoznom. Jó este lett belőle... Azóta ismét elrohant pár nap. Szépen fokozatosan lakjuk be a házat. Már szinte minden van ami otthonossá teszi. Még persze sok dolog kell de már most sokat javult a közérzetem. Csak így menjen minden tovább....

Véget ért a nyár. Ismét itt a szokásos taknyos angol idő. Valahogy egész az egész hetemre rányomta ez a bélyegét. Most már nem a hőség miatt nem tudok rendesen aludni. Egyszerűen csak nem megy... Igaz hogy a héten elég sokszor kellett vinnem a srácokat melóba hajnalban és ugye utána már nem tudok visszaaludni. Ma is így van... De a legrosszabb talán a hétfői nap volt. Felkeltem korán de annyira fáradt voltam hogy a reggeli kávéra még letoltam egy energia italt is. Mondanom sem kell semmit nem használt. Örültem mikor hazaértem. Kiszállok a kocsiból majd laza mozdulattal - háttal a kocsinak - becsapom magam mögött az ajtót. Valahol hiba csúszott a számításaimba mert a hüvelykujjam ott maradt... és rácsukódott az ajtó. Na most jött el a pelenkacsere ideje. Sajnos nem tudtam kihúzni sem azonnal. Félig háttal a kocsinak, egyik kezem beszorulva, pokoli fájdalmak között rájöttem hogy csak akkor tudom kiszedni ha újra kinyitom a kocsit.. Mit ne mondjak.. kibírtam röhögés nélkül. Bent hideg vizet engedtem rá de kb 1 perc után éreztem, hogy szédülök, hányingerem van. Gyors leültem. Iszonyatosan bedagadt, és vadi új színekben pompázott a körmöm. Lila, fekete, fehér. Jól indul ez a hét is, pedig melóból most igazán nem szeretnék hiányozni. 

Természetesen végiggyűrtem a hetet. Minden nappal egyre kevésbé fájt. Tegnap már be tudtam gombolni a kabátomat is. :D Közben egész héten a vasárnapot vártam. Ekkor költözünk. Sikerült kivenni egy házat. Szép nagy, mindenkinek saját szobával, saját kocsibejáróval, és hatalmas füves, zárt hátsó kerttel. Kell ez most nekem. 

Péntek reggel miután megjöttem szokásos reggeli fuvaromból, kitaláltam, hogy elkezdem összepakolni a cuccaimat a nagy költözéshez. Mint később rájöttem egy kicsit nagyképű ötlet volt egy nappal korábban pakolni. Kb 1 óra alatt végeztem. Végignéztem a nappali sarkába lerakott dobozokra és rájöttem hogy ez az összes vagyonom. Egy Tescos kosárban elférne. Azért ez szíven ütött. Máshoz voltam szokva, illetve fent a szobában szétszórva sokkal többnek tűnt. Nem baj, majd kialakul ez is. Délben megkért az egyik lakótársam hogy vigyem el boltba mert a férjénél van a kocsi és kellene neki pár cucc. Mivel dolgom már nem volt ezért szívesen segítettem. Hazaértünk, én még pakolásztam egy kicsit mikor szolt hogy menjek le egy kicsit. Asztal megterítve és forró leves gőzölgött az asztalon... Aztakurva.... Kellemes étel illata töltötte be a nappalit. mikor éreztem utoljára ilyet. HÁZI LEVES... Főtt kaja. Hát nekem sem kellett kétszer mondani hogy egyek. A leves után még ráadásként fasírt és krumpli. Addig ettem ameddig szuszogni tudtam. Hihetetlen volt egy kicsit újra átélni az otthoni ízeket, vagyis azt hogy valóban íze van az ételnek. Kaja után a fotelben elfolyva elgondolkoztam, hogy otthon minden nap lehetett volna ilyet ennem de nem becsültem meg... hát most már mindennél többre értékelem. Egy tányér étel... felbecsülhetetlen....

Hajnali1 óra... 

Csak forgolódok, nem tudok aludni... becsukom a szemem és csak a páradús meleg levegőt érzem... 3 napja25 fok körül van a hőmérséklet... Ezzel a páratartalommal szinte fullaszt... Belélegzed megtelik a tüdőd, de feszít, fullaszt. A múló tüdőgyulladásom még rátesz egy lapáttal. valahogy elalszom fél 3 felé...

Hajnali 4 óra...

Balázs készülődik melóba. Halk de mivel nem alszom mélyen ezért felébredek... Kimegyek elszívok egy cigit. Szomorúan konstatálom hogy lent kb 5 fokkal hűvösebb van... Teszek veszek és kiment a maradék álom is a szememből. azért még visszafekszem. 

Hajnali .5óra 50 perc....

Jött Balázsért a srác aki rendszerint vinni szokta... Gyorsan magamra kaptam a ruhát lementem beszélni vele hogy ne várja.. régi kolléga,még beszéltünk vagy 20 percet... vissza az ágyba... 

Reggel 8 óra. 

Elnyomott az álom. de jó... De mi ez a zaj??? álmodom??? nem... a reggeli ébresztő... kinyomom... vissza aludni... fél órát forgolódok és elalszom. 

Délelőtt 10 óra.

Ismerős hív. Beszélnünk kell nemsokára itt van... Ok rendben. Az alvással már meg sem próbálkozom... Ahogy esik úgy puffan... Max melóban összeesek. Ha már időben felkeltem akkor már bemegyek a lakásra lerakott depozitért. Hál istennek simán visszaadták... Most jön a nehezebb része. Amilyen gyorsan csak lehet valami más lakást kell keresni. Saját szobával. Ez a terv. 

Most lassan irány meló! Remélem sima nap lesz. Úgy gondolom este nem fog kelleni altató!!

Reggel 5 óra... ébredek. Ismét kezdődik a hét. Ez a legrosszabb a vasárnapokban. Korai kelés és a mai napon ráadásul szép idő ígérkezik. A szünetekben be is bizonyosodik, hogy valóban szép. Süt a nap és pokoli meleg van. 23-24 fok lehet. Így még lassabban telik az idő. 

Munka után hazafelé majd elnyom az álom a kocsiban. Még nem sikerült kipihennem rendesen a hétvége megpróbáltatásait. Hazaérve erőt vettem magamon és hátamra csaptam a fotóstáskát, majd irány a zöldövezet. De most nem a szokásos park volt a cél. A város másik végénél csordogál egy kis patak, és ezt még nem is láttam. Kértem egy kis útbaigazítást, majd elindultam. verőfényes napsütés, lágy szellő melengeti testem, lelkem. Olyan érzés van bennem hogy le kell tűnnöm a világ elől. Senki ne keressen. Fejhallgató a fülbe, telefon csak mp3 lejátszóként működik. Leülök a fűbe, és csak gondolkozom. Aztán az agyam is kikapcsol. Csak és kizárólag a zenére gondolok... Beethoven - Moonlight sonata... Csodálatos zene. Közben olvasgatok, és eltűnik teljesen körülöttem a világ. Kicsit elkap a szentimentalitás. Fekszem a fűben, és észre sem veszem, hogy  mennyire telik az idő. Lassan este 7 óra. indulás haza. Kicsit sikerült feltöltődnöm. Azt hiszem többször megismétlem a mai programot.

Addig is itt van némi képanyag... :D

A héten kicsit besokaltam. Egyszerűen csak gyűlik körülöttem a szar és sokszor úgy érzem betemet. Ennek is lehet a jó oldalát nézni. Most kell megmutatni, ebből kell kihozni a legtöbbet. Csak pozitívan! Hát igen ha már nyakig ér a matéria legalább örüljünk hogy nem hullámzik. 

Elhatároztam hogy lazulok egy kicsit. Épp itt az ideje hogy leengedjek mint az ASDA-s légágyam... Nah az is egy szép sztory. Este felpumpáltam és egyre rövidebb idő alatt leereszt. Először csak 3 naponta, majd naponta, a végén már csak 2 óra volt a kapacitása. Nagyon fos... de hát 15 Fontért mit is vártam... De vissza a személyes lazulásig. 

A héten sok, sőt rengeteg helyről jött felém az áldás. Otthonról, itteniektől, sok sok probléma amit nekem kellene megoldani. Nem mondom hogy empatikusan de megpróbáltam mindent megtenni. És jelen esetben önző voltam. A saját érdekeimet néztem. És személyes érdekem azt kívánta, hogy fogadjam el munkatársaim invitációját egy buliba. Sosem buliztam még angolokkal, sőt úgy gondolom még azt a színvonalat nem is engedhetem meg magamnak, de üsse kő, megyek. Lichfield volt a helyszín. Ez tőlünk kb 20 km re fekvő város. Péntek este 9 re volt megbeszélve a találka. Egész nap pörögtem, intézgettem az ügyeimet. Este 7 kor eszméltem hogy ma még semmit nem ettem és betegség ide vagy oda de este inni szeretnék, szóval meg kellene valami alkohol szívóval tölteni a gyomrom. Itthon semmi nincs szokás szerint... már jó ideje nem nagyon vásárlok kaját. Azért az otthonról hozott májkrémet előtúrtam, akadt még némi kenyér is... Hát úri lakoma. Sebaj legalább nem fogom sajnálni ha úgy alakul hogy rendellenes módon kívánkozik kifele.

Fél 9 re Lichfildben voltam. Mivel volt még idő, egy kicsit körülnéztem. Kb ugyanaz a szar van itt is mint nálunk de mégis egy kicsit más. Legelső dolog amit észrevettem hogy nincs paki az utcán. Tényleg olyan mintha vegytiszta angol környezetbe kerültem volna. Rendezett sétálóutca, 100 méterenként egy pub, és rengeteg fiatal az utcán. Munkatársam fél órás késéssel érkezett meg. Addig legalább volt időm egy kis társadalmi elemzésre. Itt sem működnek másképp a fiatalok, ugyanazok a dolgok foglalkoztatják őket, csak van pénzük hogy elérjék céljaikat. 

Elmélkedésemből egy mély hang zökkentett ki. Megjött Spancer. Gyerünk inni! Hát legyen. Vázoltam neki hogy jelenleg nekem az alkohollal igencsak óvatosan kell bánni, és meghúztam a limitet pár sörnél. Nah az első 10 percben léptük ezt túl. Az este további része fenomenális volt. Meglepő hogy azok az emberek akik a munkahelyen kimértek, valamennyire távolságtartóak, itt milyen közvetlenek tudnak lenni. Valóban jól éreztem magam velük. Kb reggel 7 re értem haza és szinte alvás nélkül nyomtam végig a napot. Átestem vagy 3 holtponton és most hajnalban sem megy az alvás. Próbáltam mindent, komolyzenét hallgattam, olvasgattam, de nem ment. Ismét csak kattog az agy, forog a film... pedig reggel korán kelek, jó volna meló előtt egy kicsit még pihenni. 

Kb 1 hónapja elhatároztuk, hogy saját házat bérlünk. Az első köröket nagyszájú ismerősünkre bíztuk, mert folyamatosan bizonygatta, hogy majd ő szerez házat. Hát 2 hétig nem történt semmi... ekkor kezdtük el kezünkbe venni az ügyet. Elkezdtem végigjárni az ügynökségeket. Nem is olyan egyszerű... az egy dolog hogy egy zsák pénz kell hozzá, de ha még az meg is van, abszolút nem biztos hogy az elég is. Ha csak agency nél dolgozol, nem biztos hogy szóba állnak veled. Hiába van meg a pénzed, az kevés. Legalább legyen egy fulltime céges szerződésed. De hogy is működik valójában?

Zsebedben 1500-2000 fonttal nekiindulsz. Bemész az ügynökséghez és nézelődsz. ha tetszik az ingatlan, akkor megnézed, ha még ezután is kell, akkor jönnek a bonyodalmak. Fejenként 150-250 font bírálati díj. Tehát ezért az összegért megmondják, hogy alkalmas vagy e bérlőnek. Ha nem akkor bukta (mindenki) a bírálati díjat tehát négy fő esetén akár ezer fontért megmondják hogy nem bérelhetsz házat. 

Ha szerencséd van akkor alkalmasnak találtatsz és leteheted a depozitot. Ez általában a havi bérleti összeg, vagy annak duplája. Fontosítva 500-1500 Font... Ha megvan a depozit is akkor már csak az első havi rent (bérleti díj) amit ki kell csengetni. Tehát szerencsés esetben 4 ember 1500 Fontból ki tud venni házat. 

Nekünk első körben szerencsénk volt mert ismerősé az ügynökség, és nem kértek előre pénzt semmiért. Megnéztük a házat, megegyeztünk az árban majd 200 Font foglalót letettünk, ami pont a 4 emberre az eljárási díj. Ezek után tudtuk meg hogy kiadták másnak a házat. Szerencsére visszaadja az ügynökség. Csalódva ugyan de tovább kerestünk. Egyik ismerős jelezte hogy náluk megcsappant a csapat és ők hamarosan elhagyják a mostani kecót. Megnéztük, szép és jó is. Hajrá. Mikor vigyük a pénzt? Még beszél a landlorddal és hamarosan mehetünk... Hát ezt is kiadta már a főbérlő másnak... Csak mi vagyunk ennyire pechesek? Amiket láttunk még kiadó házakat azok mind a paki gettóban voltak.. Lehetőleg nem oda szeretnénk menni. A reményt nem adtuk fel, de kellene fortuna is!!! 

Hajnali 3 óra van.... nem megy az alvás. Csak jár az agy, pörögnek a filmkockák... A láztól és a fájdalomtól bódultan  villannak be a képek... összemosódik múlt, jelen, jövő... már nem tudom, hogy az agyam játszik e velem furcsa játékot és csak álmodom, álmodozom a jövőmről, vagy a jelenem, múltam emlékképei törnek elő... valahogy elaludtam. Áhhh a  megváltó álom. Könnyű, jó érzés de sokszor kegyetlen... olyan mint a szerelem, nagyon nagyon lassan öl.... szpátty...

Reggel 7 óra. Éktelen dübörgés az ajtónkon, majd ékes angolsággal a következő mondat:

"Manchester general police! Everybody get up!!!" Azaz Manchesteri rendőrség! Mindenki felkelni.

.. Ez még álom? Vagy valóság? Ismét egy furcsa manifesztációja baljós gondolataimnak? Óvatosan kinyitom a szemem... A reluxán keresztül pont a szemembe sütő nap vakít... kialvatlan táskás szemeimet mintha ezer tűvel szúrnák. Ez túl szar ahhoz hogy csak álom legyen. Odanézek az ajtóra és megpillantom Godzilla eltitkolt féltestvérét.... kb 2 méter magas, 140 kg és nem kövér. Pisztoly, golyóálló mellény, bilincs minden... Nah az első 3 mondatot amit angolul mondtam még én sem nagyon értettem... 

Elkérik az igazolványaimat közben egy sanda mosollyal végigmér miközben épp szerszámigazítást végzek magamon... Attila is hasonló állapotban van... Hála istennek Balázs már reggel 5 kor elment melózni. Leterelnek minket a nappaliba... Itt jött a döbbenet. A többiek is ott vannak és akkor látjuk, hogy még hatan vannak. Kommandósok, nyomozók, rendőrök, bevándorlásiak... A fáradtságtól leblokkolt agyam működésbe lép! Vészüzem, szoftverfrissítés! 

Valószinű nem velünk van probléma mert akkor már bilincsben fetrengnénk a padlón. De ezek csak elemzik a magyar neveinket és próbálnak több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel kommunikálni. Ekkor kérdés nélkül átmentem a konyhába, főztem egy kávét, megkérdeztem a házikommandónkat hogy kér e valaki, majd a nemleges válasz után cigi kávé kombóval óvatosan megkérdeztem hogy mi a faszt is akarnak itt... 

Egy előző lakót keresnek... Áront. Ismerem? Mondom hogy igen, mivel együtt dolgoztunk a Tescoban. Na ekkor hirtelen 7 szúrós szempár nézett rám. A többiek már nem voltak túl érdekesek. Azonnal mondjam meg hol lakik, kivel, mikor merre jár stb stb. Egy régi telefonszámmal tudtam nekik szolgálni mindössze illetve a munkáltatónk pontos adataival... Kb 40 percet voltak itt de ezidő alatt majd fél doboz cigit elszívtam. Elmentek... Én sűrű füstfelhőmbe burkolózva elkezdtem felfogni hogy mi is történt itt az elmúlt 1 órában... 

Túl sokat nem volt időm mélálkodni, mert 10 órára mennem kellett az ingatlan közvetítőhöz szerződést kötni a lefoglalózott házra. Odaérve önelégülten leültem az egyik bőrfotelba. MA MÁR MEGLEPETÉS NEM ÉRHET....

A FASZT NEM!!!!

A ház tulaja az irodán kívül kiadta a kecót... Ó hogy a mocskos szeplős, albínó kurrrva anyád. és itt még valami 5 perc ismétlés nélküli magyar káromkodás hagyta el a számat. Irány haza... B terv indul. Na majd én megmutatom ennek a sok belterjes angolnak a magyarok istenét.

Irány haza.

Belépek fogadnak a többiek... Lefogyott az áram.... itt már megbotránkozni sem tudtam... vészüzembe átkapcsoltuk az órát és elmentem fürödni... Kb 30 percig engedtem magamra a forró vizet... tisztuljon a fejem... Szükségem lesz rá. Ezen a héten egyedül viszem a műszakot, testileg, lelkileg, egészségileg össze kell szedni magam. A meló viszonylag eseménytelen. gyorsan elmegy az a 9 óra. Irány haza, és most itt blogolok nektek... Azt hiszem ma is lesz min gondolkoznom az este... 

Igen újra jelentkezik a Burtoni-i híradó. Tudom sokat kihagytam de azóta sem sok különös dolog történt velem.

Kezdjük ott ahol abbahagytam. A kezem már meggyógyult, hála istennek. Cserébe olyan szinten megfáztam, hogy öröm nézni. Egy élelmiszeripari cégénél ez nem kimondott előny... De már talán gyógyulok ki belőle. ha már a cégnél tartunk el kell mondanom, hogy óvatosan de elkezdett emelkedni a karrierem. Kineveztek műszakvezetőnek. 2 hete bejelentették hogy kell egy délelőttös műszak is. Hát gyorsan kettéosztottuk a csapatot, és én maradtam a délutánosokkal. Ez ugye jó hír. Sajnos tegnap viszont megszűnt a délelőttös műszak, de a mi létszámunkat megnövelték. A sorra kellett plusz egy fő és rajtuk kívül még plusz 2 másik sorra. Ez így már egész ígéretes.

Az itthoni helyzet is folyamatosan változik. 2 új srác érkezett a lakásba. Lassan kollégium érzetem van. Vagyis inkább mintha a Jóbarátok sorozat elevenedett volna meg. Kb stimmel a létszám, a korosztály. Semmink nincs igazából, csak a jókedvünk. De hamarosan ez változni fog. Legkésőbb augusztus elsején költözünk. Kivettünk 4 en egy házat!!! Mindenkinek saját szoba, 2 fürdő, hatalmas konyha és étkező, óriási pázsitos kert, és majdnem a központban van. Nagyon tuti lesz. Végre el tudok vonulni egy picit a világ elől. Nagyon csípem a jelenlegi szobatársaimat, de szükségem van egy kis egyedüllétre! 

Már vettem magamnak saját ágyat is. Air bed :D azaz egy felfújhatós matrac. Egész jó rajta aludni csak 2 naponta utána kell fújni egy kicsit. De megmondom az őszintét nekem ennyit bőven megér hogy ki tudom magam pihenni. Sokkal de sokkal kényelmesebb mint a jelenlegi főbérlő által biztosított epeda rúgós vacak. Azon mindig úgy ébredtem mint akin épp keresztülgyalogolt a volt szovjet harckocsi hadosztály. Most kényelmesen és mélyen alszom... A szobatársaim ennyire nem boldogok mert amióta igazán mélyen alszom azóta ők nem. Állítólag üvöltve horkolok... :D Nem tudom én még sosem ébredtem fel rá. Nekik meg javasoltam füldugó beszerzését...

Szóval ennyit a múltról. Most nézzük a jövőt egy kicsit. 2 héten belül költözés, majd ismét spórolás, mert szeptember 22 én megyek haza! 1 hét nyaralás. :D Igaz rengeteg elintézni valóm lesz de azért már nagyon várom. Ki fogom jelenteni az otthoni lakcímemet, ugyanis megjött az angol jogsim, ami egyben lakcímkártya is. Apropó jogsi. 40 évre kaptam meg. 2052 ig érvényes... és nevetséges pénzből... Na kedves magyar sünök erre írjátok a gyorshajtásaim büntetőpontjait!!! :D

Az úgy kezdődött hogy visszaütöttem... :D De ne szaladjunk ennyire előre az időben. Viszonylag kellemes hétvégét tudhatok magam mögött. Volt benne pár nem várt fordulat, de hát ilyen az élet. 

Vasárnap reggel 5 óra 15 perc. 

Telefon csörög... Neeee megint kezdődik a hét. Szinte észre sem veszem már is elröppent még 1 nap, hét, hónap... és lassan fél éve szabadultam az orbánterrorból. persze itt is kell dolgozni, de azért mégis jobb... ilyen gondolatokat építek magamnak hogy könnyebb legyen felkelni. Mennem kell egy új nőért aki jön velünk a szendvicsesbe... háromnegyedre ott is vagyok érte, visszafelé felveszem a többieket. Odafelé még csak ébredezem. A csajok sincsenek elemükben, csend van a kocsiban. A hosszabb egyenesekben csukódik le a szemem talán alszom is egyet, egyet... :D ez nem is lenne gáz ha nem én vezetnék. Beérünk melóba. Gyorsan elpattan 2 cigi. Kaját, piát nem hoztam... Mindegy. Bent nyomom a melót. Még fáradt vagyok... nem kicsit. Lerúgom az egyik asztal lábát... Hogy az a  &@~ˇ^˘°˛'"+!  Mindegy, 20 perc és szünet. A nap hátralévő része sem jobb. Ma nem megy a meló. Kifelé menet sietek. Csak az jár az eszemben, hogy otthon legyek a puha ágyban. A nagy sietségben lezúzom a kezem agy korlátban. Reccs... Újabb 5 perc összefüggő ismétlés nélküli káromkodás hagyja el a számat.  Ez most fáj. Ezt elkúrtam, nem kicsit... nagyon! Nem bírok fogni a bal kezemmel. Sebaj,a kocsi automataváltós, az index jobb kéznél van. Hazáig jó lesz így is. Végre otthon. Bedőlök az ágyba és úgy érzem zuhanok, folyamatosan zuhanok. 

Másnap reggel.

A kezem még most sem jó, bedagadt és fáj. Nem baj irány meló. Letolom a hosszú műszakot úgy hogy minden alkalommal mikor ballal emelek vagy dolgozok, egy újabb sportszelet csúszik a gatyába. Észreveszik az angolok is. Felhívják a főnökömet hogy amíg fáj nem mehetek dolgozni. Fasza... Mindegy, ami nem öl meg megerősít. Van olyan fájdalom ami sokkal rosszabb mint ez és még fizikai kölcsönhatás sem kell hozzá... 

Este már megváltás beülni a kocsiba és hazahúzni. Ágy, filmszakadás... Reggel 6 óra. csörög a telefonom. Egyik csaj itt hagyta a lakásban a melóscuccát. fasza. Most megint fáradt leszek... ezt nem hiszem el. Ma nem megyek sehová. Felveszem kedvenc pólómat és mindenki bekaphatja.... 

Jah a póló. most csináltattam. Az elején csak egy sima WTF? felirat van. (What The Fuck? azaz mi a fasz van?) de a hátulján magyarul az előbb említett "mindenki bekaphatja!" szöveg. A sok buzi próbálja elolvasni, értelmezni de természetesen nem megy neki. Néz rám, látom forognak a kerekek. Ekkor megfordulok és jön az elején említett WTF? Hát ezek a fejek megérnének egy külön mesét...

Hát igen... hogy is mondjam? Hosszú idő óta újra érzem hogy élek... Mostanában valami igen kedvező csillagzat lehet számomra mert az élet szinte minden területén felfelé ível a pályám. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy egyre inkább megerősödik a pozícióm a munkahelyemen, sőt lassan sikerül azt is elérni amibe egyszer már belebukott az agency. Ha minden jól megy lesz még egy műszak... Ez azt jelentené, hogy még 8 magyar embernek tudnánk munkahelyet teremteni, illetve hogy én saját csapatot kapnék, koordinálnék. Már ezen a héten is egyedül vagyok, és idáig minden stimmel. én hordom be az embereket, én irányítom őket. Gyorsan és pontosan dolgozunk. 

Az otthoni dolgaim is egyre jobban állnak. Minden nap egy kis séta, finom vacsorák, és könnyed nevetések várnak a fárasztó munka után... Sokszor el sem hiszem... Ez velem történik? Lehet így is élni? Nincs idegesség, nincs napi nyűg, ellenben van az embernek mindenre és mindenkire ideje. Egyre inkább tetszik nekem ez az ország. Sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok mint otthon, pedig itt sem dolgozom kevesebbet... Sőt! De valahogy mégis más minden. 

Most hogy már van autó is a seggem alatt kicsit kinyílt előttem a  világ. Srácokkal és Gabival már be is tábláztuk a hétvégéinket. Lesz benne egy kis Londoni kirándulás, Loch Ness, Stonehenge, Skócia... Egyszóval minden ami érdekel. Mos szombaton egy közeli vidámpark a cél. Remélem szép idő lesz és akkor rengeteg képet fogok csinálni. Már hiányzik a fotózás. Ha már fotó, akkor el kell mondjam, szombat reggel valószinűleg olyan élményben lesz részem amiben eddig sem és valószínűleg később sem lesz részem. Élőben fogom látni az Olimpiai lángot... Természetesen időjárástól függetlenül le is fotózom. A házunktól kb 500 m re haladnak el. Azért ez nem semmi!!! :D

Már csak két dolog hiányzik a teljes boldogságomhoz. Az otthon maradt ügyeimet minél gyorsabban és fájdalommentesebben lezárni, illetve itt találni egy megfelelő lakást ahol végre ismét lehet magánéletem... Ha ez a kettő megvan akkor már minden más csak úri huncutság. :D

Apropó huncutság... Még egy ok amiért tetszik ez a hely. A csajok. Huncutok :D Bent a melóban egyre jobban elfogadnak... Odajönnek, megcsípik a seggem, kacsintgatnak rám, egyszóval incselkednek. Na ezt sosem gondoltam volna. Lehet hogy már évekkel ezelőtt le kellett volna dobnom ezt a 30 kg ot? Bizonyára... Egy hatalmas csalódástól kíméltem volna meg magam és bizonyára rengeteg élménnyel lettem volna gazdagabb... Mindegy. Ha most jött el az én időm akkor csak hálával tartozom azoknak akik ezt lehetővé tették még akkor is ha nem az a szándék vezérelte őket. 

Többen kérdeztétek privátban, hogy mit tudnék tanácsolni? Nekem bejött az élet, van biztos keresetem, őszinte barátaim, és lassan 5 hónap után teljes életem. Ha van bennetek kitartás, kurázsi, talpraesettség illetve képes vagy magad mögött hagyni bizonyos dolgokat, akkor nem szabad tétovázni!!!! Persze az nyelvtudás kötelező. Sokan sajnos csalódottan térnek haza és ők a leghangosabbak. Itt is volt több ilyen kókler. Nem beszélt angolul, de a munkák között válogatott... pedig azt csak akkor lehet ha legalább kettő van... neki egy sem volt. 

Szóval harcra fel!!! Holnap az utolsó nap és utána 2 nap megérdemelt stresszmentes pihenés... még jelentkezek!

Tudom napok óta el vagyok tűnve, még édesanyám is megjegyezte, hogy nem tud rólam semmit. Ennek a hirtelen inkognitónak több oka is van. Első és legfontosabb az idő hiánya. Mostanában ismét zajlik körülöttem az élet, és újra élvezem a pörgést. Kezdem felvenni az otthoni ritmust. Folyamatosan jövök, megyek intézkedek... De most sokkal okosabban osztom be az időmet.Próbálok minél többet azokkal lenni akik érdemesek rá... Csak nehogy megint pofáraessek... :D De ezúttal nem hagyom, hogy "bedeszkázzák az eget"... 

De vissza a témához. Pénteken felmentünk skóciába... Kellemes idő volt már talán kicsit meleg is... 14 fok... Árnyékban nem tudom mennyi, mert nem találtam a folyamatosan ömlő eső miatt... De skócia biztos szép. Igaz hogy 250 km autópályán kívül semmit nem láttam belőle. De a vezetés meglepően jól ment. Mintha mindig is itt vezettem volna. Ami furcsa a kocsin, hogy  jobb kéznél van az index. Néha még most is az ablaktörlővel jelzem az irányt. Szombat úgy telt el hogy szinte észre sem vettem, majd jött a dolgos vasárnap. Reggeltől késő délutánig meló. Meggyötörten értem haza de végre volt egy jó hír is. A srácok kitalálták hogy menjünk el a kedvenc kínai éttermünkbe. Hát jó. Így történt hogy négyesben (Balázs, Ati, Gabi és én) Akkorát zabáltunk, hogy dupla ajtót kellett nyitni az éttermen kifelé. Még azt a tényt is feledtette velem a sok finom főtt kaja és a nagyon kellemes társaság hogy hétfőn ismét 15 óra meló vár rám... Mostanában sokszor kérnek tőlünk dupla műszakot. Ez így is történt. Este 10 kor már azt sem tudtam konkrétan melyik bolygón vagyok... Hazafelé már úgy éreztem hogy mindjárt elalszom. Ekkor jött a neheze. Lezárták a pályát és zergebaszta alsóbbrendű utakra tereltek minket. 6 nő a kocsiban, és a GPS ként használt telóm persze teljesen lemerült. Helyismeret nulla, női navigációban nem bízom... Mentem megérzész szerint... Gondoltam legrosszabb esetben megnézem az irányt, dobok egy öszkereket a Pajeron és szántáson , erdőn bokron keresztül hazamegyek. De hál' istennek nem volt rá szükség. Még működött a megérzésem. Hazaérve azt hittem hogy már engedélyt kapok összeesni de nem volt ilyen szerencsém. Egyik lakótársam megkért hogy vigyem át Swadlincote-ba. Hát mért is ne.. Végülis még nincs meg a 24 órám... Így hát 1 energiaitallal és 2 cigivel felspanolva elindultunk. Biztonság kedvéért magammal hurcoltam Balázst is hogy hazafelé el ne aludjak. Hát nem aludtam el... De bezzeg most??? már csukódik le a szemem. 

Lassan mennem is kellene mert ezen a héten folyamatosan kérik a 15 órát. Hát, ha menni kell akkor menni kell. Max 75 órát dolgozom egy héten... :D Lesz egy kis lóvém... Nem is baj mert hétvégére ismét kirándulást terveztünk. Majd arról is beszámolok! Addig is Üdv nektek!!!

Reggel még egy szokásos napnak indult. Felkeltem időben, netezgettem. Sima dögunalmas hétköznapok. Közben eszembe jutott, hogy Gabi megkért ha délelőtt van időm menjek be a városba neki venni egy két dolgot. Hát boldogan lépkedtem a pakinegyed járdáin. Úgy is kellett cigit vennem mert igen csak fogyóban volt. És a tegnapi vacsi ennyi hálát bőven megérdemel. Reggel az asztalomon volt a lista amit be kell szerezni plusz 5 font, hogy ne a saját pénzemet költsem. Milyen figyelmes? :D Szóval az egyfontosból, kesztyű és tusfurdő, ASDA ból tojás és tejföl. Csukja a fejre, napszemüveg felvesz, zene a fülbe és hajrá.

Az egyfontos boltban kezdtem. Gyorsan ütemre haladtam. Persze nem bírtam ki hogy ne vegyek magamnak is egy két dolgot, ha már ott vagyok. Vettem Két pár angol zászlós zoknit, meg egy csomag gumicukrot... :D mint a gyerekek. Idővel jól álltam így még a plázákban is körülnéztem. Még mindig furcsa nekem, hogy nem csak nyálat csorgatni megyek oda hanem ha valami megtetszik azt megvehetem.. :D De most nem kapott el a vásárlási láz. Visszafelé irány az ASDA. Tojás megvan de a tejfölt nem találom... Hogy is hívják??? Basszus nem tudom hogy van a tejföl angolul... de ciki... Gyors felhívom Krisztát, ő mondja a választ. Persze nem találtam meg. Tébláboltam még egy kicsit majd egy szimpatikus fiatal árufeltöltő leányzót megkérdeztem. Széles mosollyal az arcán vezetett oda majd megkérdezte hogy lenne e még valami amiben segíthet.... :D Feldobta a labdát, de nem éltem a helyzettel... :D  Magamra sem ismerek... 

Hazafelé jött egy telefon. Nagyfőnök... "Béla, holnap mennyire akarsz dolgozni?" Ohh hát erre mit mondjak? Ha kell egy nap másnak nekem nem életbevágó. De nem erről volt szó! Megkért hogy válasszak magam mellé még egy embert a csapatból, és nyomjak le 2 műszakot. Hogy mi??? 16 óra meló? na ez szép lesz. De ha ez most bejön lehet hogy kicsit tudunk terjeszkedni. Elképzelhető, hogy szeretne a gyár egy délelőttös műszakot is és most be tudjuk dolgozni magunkat! Így hát elvállaltam. Reggel 6 tól este 10 ig. Már most érzem hogy meg leszek halva. De Menni kell....Remélem a pénteki skóciai túrára kipihenem magamat. 

Ezenkívül még közölte hogy kirúgott ma egy csajt mert igencsak bomlasztó egyéniség volt. Hát jó, nekem nincs ellenemre, az én csapatomat nem gyengíti és amúgy sem baj ha van hely.... Akad már jelöltem akinek szívesen adnék ott munkát. A mai napon egyébként a szokásos 7 ember helyett már 9 et kért a cég. Ez egy pici fejtörés elé állított mert 2 húzóember szabin van, a harmadik kirúgva és még plusz két ember hiányzik. Megoldottuk még a bejutást is. Igaz hogy az újak miatt Dettivel ketten 4 ember munkáját végeztük, de összességében véve jók voltunk. Még az angol kisfőnök is megdícsért hogy milyen jól összedolgozunk ketten. 

Estére azért elfáradtam és másra sem vágytam mint egy puha ágyra... Hát ez nem jött be! Valami sokkal jobb történt velem. Mint idáig minden este, most is megvártak... De hogyan??? meleg vacsorával. Kiderült hogy a reggeli bevásárlásom az esti rakottkrumplihoz kell... Istenem... Mikor volt már utoljára hogy meleg főtt kaját kaptam meló után. Volt desszert, gyümölcs, minden...

Így hát most teli hassal, és boldog tudattal írom ezt a kis posztot. Kezdem magam igazán jól érezni itt angliában. El sem hiszi az ember hogy pár ilyen apró figyelmesség mennyit növel az ember komfortérzetén. Holnap viszont nagyon nehéz napom lesz. Most elteszem magamat... 

Szegény volt kollégák... Most épp éjszakások, és biztos a kávézóban csinálják a szokásos semmit... :D Üdv nektek srácok és lányok! 

Amióta van az új munkahelyem nem sok dolog történik velem. Néhány apró kivétel azért van. Rájöttem ismét, hogy nem fehér emberrel üzletelni nem szabad. Ugye dolgoztam a telefonos üzletben, de már nem... hogy miért? Mert pénteken szépen várom a jussomat... úgy gondoltam ha dolgoztam azért fizetség is jár. Hát ők nem. Szóval azt mondták, hogy most nincs bent pénz nem tudnak fizetni. Majd holnap.... Szombaton már kiderült, hogy nem is nagyon akarnak fizetni. Hát én azért ebbe nem nyugszom bele. Benyúltam a pultba és kivettem egy telefont. Akkor ez lesz a fizetségem. Ezzel a boldog gondolattal jöttem el. Már tudom is kié lesz a telcsi. Odaadom Gabinak. Ő az a lány aki hozzánk költözött és minden este megvár, még úgy is, hogy tudja alig aludhat. Így is történt a dolog, elhoztam, bekapcsoltuk és kiderült hogy szar a telefon. Visszamentünk és kicseréltettük. 3 telefont próbáltunk ki a kirakatból mire egy jó lett. Az viszont nem kezelte azt a sim kártyát amit mi használunk. Így hát ott hagytam kikódoltatni. Mára el is készült. Míg bolyongtam a városban furcsa dologra lettem figyelmes. Három (gondolom) pakisztáni nő fényképezkedett a főtéren... ebben még semmi furcsa nincs, ha nem számítjuk azt a tényt hogy ezt full csadorban... még a szemük előtt is rács... na ez az igazi Facebook profilkép. 

Közben gondolkozom a jövőmön... Fut a film és ugranak be a képkockák. Költözés, lakás, autó... 

Bővebben???

Tervezzük a srácokkal hogy hamarosan lecseréljük a tömegszállásunkat egy saját bérlésű lakásra. Olyan extrákra vágyunk mint saját külön szoba mindenkinek, és magánélet... Most ez az utolsó ami nagyon hiányzik... Néha el kell vonulni egy kicsit a világ elől, ez a privát szféra. Szépen lassan kezdenek helyreállni új életem mozaik darabjai. Ha minden igaz akkor pénteken még egy mozaikdarab a helyére kerül. Megyek skóciába, és elhozok egy autót. 

Autó, lakás... hmmmm ezaz lassan újra élek! 

Ilyen gondolatokkal voltam egész nap a fejemben és észre sem vettem, hogy ma még nem ettem semmit, és mindjárt vége a melónak... este 8... Szüneten vagyok. Szilvi (lakótárs) pont a párjával beszéli meg telefonon, hogy mit egyenek vacsira ha hazaértünk. Na ekkor kordult meg a gyomrom. Hangosan gondolkodva megemlítettem hogy nem ettem ma még. Mit később megtudtam otthon ki volt hangosítva a telefon és mindenki hallotta... Hogy miért van ennek jelentősége? Mert ma nem csak szimplán megvárt a leányzó de még vacsorát is csinált nekem... Egy sima virsli volt kenyérrel, de olyan jól esett, hogy azt el sem tudom mondani. 

Most így este, a matracomon forgolódva is ez jár az eszemben... Valami elkezdődött... valami határozottan elkezdődött... 

Jó éjt annak aki tud aludni... én még forgolódok egy kicsit

U.i.: Egy ígéretemhez híven külön üdvözlöm a lányokat az ovinak a konyháján!!! :D :D

Első szabadnap... Vagyis nem teljesen szabad... Reggel 7.30 kor csörög a telefon. Kelni kell... megyek a DVLA ba. Reggel még gyorsan be kellett ugrani fényképet csináltatni... A pláza 8 kor nyit.. automatás fénykép pont jó lesz... hát nem lett az.. :D a harmadik sikertelen próbálkozásomra rájöttem, hogy nem a fényképezővel van gond hanem a hozott "anyaggal"... Nem baj. úgy sem volt soha jó igazolványképem. 

Kezemben a borzasztó felismerésel hogy a férfiak tényleg sármosodnak az idő múlásával, átrohantam a bankba, az új csajoknak a tolmácsolásban segíteni bankszámlát nyitni. kb 1 óra alatt megvolt. Irány Nothingham! Még pont belefértünk a keretbe. Bemegyek előre, és mondom mit szeretnék. Ok semmi gond kérik a személyimet és a jogsimat. Odaadom és itt kezdődtek a bajok. Ugyanis megváltozott az én nevem is a házasságkötéskor és a jogsit nem akartam már kicserélni. Ajj ajj ajj. Ezt csak úgy fogadják el ha hozom a házasságkötéskor kapott kivonatot. Fasza... A másik két srác is potyára jött mert nekik meg orvoshoz kell menni a hivatásos jogsi miatt...

Miután realizáltuk, hogy gyakorlatilag adtunk a szarnak egy pofont. hazaindultunk. Ma még úgy is nagy út vár ránk. Megyünk le London mellé egy trélerért. 

Kutyafudtában összeszedtük amire szükség lehet és lecsavartunk az m1 esen vagy 200 km t. 170 Fontért vettünk egy trélert... hihetetlen. Dupla tengelyes, jó állapotú. Ami még hihetetlenebb hogy semmi papír nem kell itt az utánfutóra csak másoltatunk egyet az autó rendszámából, azt kirakjuk a hátuljára és ha a zárófények működnek akkor mehetünk. Hát a fényekkel volt egy kis probléma... konkrétan nem voltak. Ez így egy picit necces lesz. Gyorsjavítás, próbalámpázás, és voilá... máris működik a féklámpa ha felkapcsoljuk a tompított fényszórót. Az index csak bal oldalon volt, de legalább mindegy melyik irányba húzom a kart, akkor is balra indexel. Ez elég is mivel ez itt a körforgalmak országa és azokat úgy is balra hagyjuk el. Némi bátorsággal elindultunk hazafelé. Ekkor jött a feketeleves... vagyis eső... mert olyan vihar kapott el hogy azt hittem már monszun van... 

Nagy nehezen hazaértünk, és vagy 10. re sikerült betolatni az udvarba. Este 9 van.. kb 500 kb rel a hátunk mögött besüppedtem a fotelba... ekkor jött a csajok ötlete... menjünk el bulizni... ohhh már csak ez hiányzott... elmentünk, megijedtünk a nyertes focimeccsen felbátorodott angolokon, és gyorsan leléptünk.

Ma semmire nem volt időm, de holnap már bemegyek a városba, feltöltöm a telefonom, és mivel szétszakadt a cipőm, veszek másikat. Végre fel tudom hívni az otthoniakat, mert már mára megígértem!!!

most viszont nagyon gyorsan alvás... bye bye